– A nyáron jelent meg lapunkban egy interjú Madarász Katalin nótaénekessel. Ő mesélte, hogy szülei kedves tanítványa voltál. Énekre, vagy táncra tanítottak?

– Katika édesanyja, Balogh Teruska néni kicsiny gyermek koromban tanított táncra, ezért első mesteremnek tekintem őt.

 – Ha megkérdezték a 10 éves Marcikát, hogy kicsi fiam, mi szeretnél lenni felnőtt korodban: mit válaszoltál?

 – Nagy hatással volt rám Homoki Nagy István Gyöngyvirágtól lombhullásig c. filmje, s ezért erdész szerettem volna lenni. Ebből aztán semmi sem lett, pályám másképp alakult, ami megmaradt, az a természet szeretete. Nem csak az erdőt, de az Alföldet is nagyon szeretem, csodás természeti kincseket lehet felfedezni még a sík területen is.

 – Mindenki számára meghatározó, hogy mit hoz otthonról. Milyen útravalót kaptál a szülői háztól?

 – A szülői háztól nem a táncot, hanem az éneket kaptam útravalóul. Anyai nagymamám és édesanyám nagyon szépen énekelt. Abban az időben még éltek a régi népszokások disznótorok, tengeritörések, fosztások alkalmával is. Régebben a vacsorákhoz cigányzenészeket is hívtak. Az otthon hallott dalok belém ivódtak, s én is nagyon szívesen csatlakoztam az éneklőkhöz. Előfordult, hogy a település fiataljai „kölcsönkértek” énekelni édesanyámtól, ha a szomszédban cuhárét rendeztek. Az alföldi szervezett táncalkalmakat, bálokat nevezték így. Sportoltam, szerettem focizni – bár nem tudtam, így enyém lett a kapusposzt –, de a tánc győzött. Nagyon jó helyi mestereim voltak, egyik nagynéném és a férje táncosok voltak, fiatalon én is roptam velük, és később Madarász Katival is. Mikor már hivatásos táncos lettem, a környéken előadásokat tartottunk Katival, több táncos és egy cigányzenekar társaságában.

 – Úgy tudom, hogy nem szakadt meg a kapcsolatod szülővárosoddal, s a Kevi Művészkör vezetője vagy.

 – Beszéljünk múlt időben: egy ideig a művészkör megbízott vezetője voltam. Sajnos halálozások miatt és anyagi támogatások híján szünetelteti tevékenyégét a Kevi Művészkör. 2002-ben az a nagy megtiszteltetés ért, hogy szűkebb pátriám engem választott meg nagykunkapitánnyá. Az a dolgom, hogy az országban, s Európában a Kunság kultúráját terjesszem.

 – Ha visszaszámlálunk az időben: 1964-ben indult a pályád. Hol? A Honvéd Művészegyüttesnél, vagy az Állami Népi Együttesnél?

 – A nyolcadik osztály elvégzése után Szolnokon voltam inas, ipari tanuló. A városban pillanatokon belül felvételt nyertem a Tisza Táncegyüttesbe, s ott táncoltam három és fél évig. Ott vált „szerelmemmé” a tánc és a népdal. Akkor – bár a mai napig tisztelem a becsületesen dolgozó kétkezi munkásokat – elhatároztam: hivatásos, profi táncos leszek. Ennek érdekében nagyon sokat kellett dolgoznom, mert alacsony vagyok a néptáncosokhoz képest. Míg a többiek moziba mentek, addig én a kultúrházban gyakoroltam. Ennek a munkának meglett az eredménye. 1963-ban, az első, szolnoki Alföldi Néptáncfesztiválon odamentem Rábai Miklós mesterhez, az Állami Népi Együttes tánckarának vezetőjéhez azzal, hogy felvételizni szeretnék az együttesbe. 1964- ben sikerült a felvételi, de nem tudtak státust adni nekem, ezért Rábai mester tanácsára átjelentkeztem a Honvéd Művészegyüttesbe. A mester megígérte: szól, ha üresedés lesz az Államinál. Így 1964. október 2-ától kezdve két éven keresztül a Honvédban táncoltam, majd Rábai mester, ígéretéhez híven áthívott az általa vezetett együttesbe. Tizenöt év után, mikor házasságom tönkrement, s elváltunk feleségemmel, váltanom kellett. Az a pénz, amit az Államinál kerestem, kevésnek bizonyult, így a vendéglátóiparhoz kerültem. Gulyás- partikon táncoltam. Egyszer nagy sikerrel beugrottam a lebetegedett énekesnőnk helyébe. Azóta nem csak táncolok, hanem énekelek is. Egyik táncos kollegám mutatott nekem egy cikket: a Magyar Rádió és Televízió 1981-re meghirdette a második Röpülj Páva Népdalversenyt. Elég jól vettem az akadályokat; enyém lett a verseny nagydíja, míg Szvorák Kati kapta az első helyezést. Innentől kezdve megváltozott az életem; otthagytam a vendéglátóipart, mert a döntő után felhívtak a Honvéd Művészegyüttestől, hogy felajánlanak számomra egy szólista státust. Nagy örömmel mentem vissza, s szebbnél szebb feladatokat kaptam, még prózai előadásokban is szerepeltem. Rendszeresen felléptem a Szalai Antal által vezetett cigányzenekarral. Két világ körüli turnén vettem részt az együttes zenekarával és a férfikarral: a Háry János toborzóját énekeltem el, s a produkció alatt táncoltam is.

 – Magyar rockoperákban is szerepeltél. Ki keresett fel? Szörényi Levente?

 – A ’80-as évek elején játszottuk Tündérkert c. műsorunkat. Amikor ez hanghordozóra került, akkor Levente volt a zenei rendező. Innen az ismeretség. 1983-ban már énekes voltam, de az István, a királyban még táncosként vettem részt. Majd 1985-ben Koltay Gábor rendezésében játszottuk Viktor Máté Itt élned, halnod kell oratóriumát. Jómagam Rákóczi szerepét kaptam meg. 1990-ben felhívott Szörényi, s arra kért, hogy az István, a király szegedi és népstadionbeli előadásában a regőst – amit régebben ifj. Csoóri Sándor játszott el – énekeljem el. Nagyon örültem, hogy a kor híres rockereivel léphetek fel egy színpadon. Ezt követte két év múlva az Atilla rockoperában a táltos szerepe, amit direkte az én hangomra írt a szerző. Még az előző évadban kaptam meghívást az Operettszínházban játszott rockopera, a Kolombusz indián főnökére. Ötvenöt előadás ment belőle, s abból ötvenhárom teltházas volt. Sajnos Szinetár Miklós levette ezt a Bubik István címszereplésével játszott előadást a repertoárról.

 – Mit szólsz az István, a király körül kirobbant botrányhoz?

 – Pontos információim nincsenek az üggyel kapcsolatban. Mélyen elszomorít a régi szereplőgárda mellőzése. Egy biztos: évekkel ezelőtt ígéretet kaptam Leventétől, hogy a jubileumi előadáson azok vesznek részt a darabban, akik legutoljára játszották. Így én is benne lettem volna. Még arra sem tartottak minket érdemesnek, hogy a főpróbára meghívjanak minket. Ne csak a bántó dolgokról beszéljünk: csodás élményben volt részem, mikor 1996-ban elénekelhettem Illés Lajos Magyar ének c. művének egyik szólamát.

 – 1999-től 2002-ig legalább 100 alkalommal nagy sikerrel adta elő a Bocskai Szabadegyetem Irodalmi Színpada Trianon-műsorát. Te is részt vettél ebben az előadásban. Nem ért semmilyen kellemetlenség, vagy mellőzöttség ezért?

 – Konkrétan a Trianon-műsor miatt nem, de azért, mert MIÉP-szimpatizáns vagyok, s ezt fel is vállalom, ért mellőzöttség. Valaki megsúgta nekem, hogy egy filmszerepre mást kértek fel helyettem. Bezárultak előttem a stúdiók és a lemezgyárak kapui. Többször kaptam a fejemre, hogy miért magyarkodom, s azért is, mert az általam nagyon tisztelt Csurka István mellett állok. Azt mondom erre: a rendezvényeken senkit sem gyalázok – megjegyzem, a párt szónokai sem teszik ezt –, hanem művészetemmel járulok hozzá az adott műsor sikeréhez. Nem akarok panaszkodni, mert a párt nagygyűlésein kiváló emberekkel, politikusokkal és művészekkel ismerkedtem meg.

 – Hogyan telnek napjaid? Ha jól értesültem, egy magánegyetemre jársz és tanítasz is.

 – Sajnos ráérek erre, mert 1996 óta nyugdíjas vagyok. Még nyugdíjasként felléptem a Honvéd Művészegyüttes műsoraiban, de mára megszűnt ez az intézmény. Az egészben az az abszurd, hogy miután kimondták, hogy vége, bejelentették, hogy – több jeles táncossal, rendezővel, énekessel együtt – a Honvéd Művészegyüttes örökös tagja lettem. Jelenleg a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetemre járok a magyar néptanító szakra. Még nem végeztem el az egyetemet, csak harmadéves vagyok, de tavaly Farkas Lőrinc rektor úr felkért rá, hogy népdalokról s azok gyűjtéséről beszéljek a hallgatóknak. Így egyazon intézménynek vagyok a hallgatója és tanára is. Beléptem a Magyar Hagyományőr Világszövetségbe, 2005-ben pedig a Horthy Miklós által alapított Történelmi Vitézi Rend Nemzetvédelmi Tagozatába nyertem felvételt.

 – Ha visszatekintesz az elmúlt 44 évre, mit mondasz: megérte? Nem gondoltál arra, hogy jobban jártál volna, ha régebben más pályát választasz?

 – Erre sosem gondolok, mert én protekciók nélkül, szorgalommal jártam végig pályámat. Sikereim voltak, s a Honvéd és az Állami Népi Együttesnek köszönhetően sok szép külföldi helyre jutottam el. Egész életemben azt csináltam, amit szerettem. Ez kárpótol mindenért!

Medveczky Attila