Népdal: A MAGYAR NÉPDAL AZ IRODALOMBAN

Szeretettel köszöntelek a NÉPDALOK közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 715 fő
  • Képek - 75 db
  • Videók - 534 db
  • Blogbejegyzések - 277 db
  • Fórumtémák - 12 db
  • Linkek - 47 db

Üdvözlettel,

NÉPDALOK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a NÉPDALOK közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 715 fő
  • Képek - 75 db
  • Videók - 534 db
  • Blogbejegyzések - 277 db
  • Fórumtémák - 12 db
  • Linkek - 47 db

Üdvözlettel,

NÉPDALOK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a NÉPDALOK közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 715 fő
  • Képek - 75 db
  • Videók - 534 db
  • Blogbejegyzések - 277 db
  • Fórumtémák - 12 db
  • Linkek - 47 db

Üdvözlettel,

NÉPDALOK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a NÉPDALOK közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 715 fő
  • Képek - 75 db
  • Videók - 534 db
  • Blogbejegyzések - 277 db
  • Fórumtémák - 12 db
  • Linkek - 47 db

Üdvözlettel,

NÉPDALOK vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

- Arany János -

 




A MAGYAR NÉPDAL AZ IRODALOMBAN

(részletek)

A népköltészet hagyományainak s folyton élő jelenségeinek összegyűjtése, sajtó útján közössé, maradandóvá tétele, egy azon sokrendbeli feladatok közül, melyeket maga elé tűzött tények, részletek - faji s egyedi tünemények felbúvárlásában fáradhatlan századunk. Valóban különös is lenne, ha a tudomány, míg föld és tenger minden növényét előkutatja, mellőzné az emberi lélek virágait; míg hangyaszrogalommal esik a történt dolgok után, csekélylené, ami az elmékben ment véghez; vagy, közelebb jőve tárgyunkhoz, míg nyelvészetben éj-napi gondjait áldozza a szó testének, sajnálná figyelmét a szótul, midőn hármoniás kapcsolatban nyilatkozik, mint érzés vagy kedély, mint képzelet vagy éppen értelem. Van hát jogcíme a tudománynak foglalkozni a népköltészettel magára is: csupán azért, mivel itt egy világ áll előtte, melyet ismernie kell, annál inkább, mert nem külső, hanem benső, nem a holt vagy érzéketlen természet nyilvánulása, hanem az élő szellem fokozott munkásságának eredménye - oly rétegzet, amit nem hulláikból s héjaikból a parány-állatok, hanem érzéseikből, gondolataikból halmoztak egymásra a különböző emberi nemzedékek. Ha pedig a népköltészet tanulmányát mint segédtudományt vesszük: ez a bölcselemnek ember- és fajismeret; a históriának távcső, hova puszta szeme nem hat; a hitregetannak dús erű forrás; adattár a nyelv- s régiségtudománynak; de kivált a költészetnek és széptannak annyira szükséges indulópont, hogy már Kölcsey ítélete szerint is, kit pór ízléssel ugyan nem vádolhatunk: „a valódi nemzeti poézis eredeti szikráját a köznépi dalokban kell nyomozni.” Ennyi tudományos érdek kielégítését vette célba a Kisfaludy-társaság, midőn néhány évvel ezelőtt a népdalok és mondák gyűjtését megindította; s ezen érdekeknek szolgál, ha egyrészről a gyűjtést ezentúl is buzgóan folytatja, kiterjesztve az élő szájhagyomány minden ágaira; más részről alkalmat nyújt és eszközli, hogy a gyűjtés eredménye koronkint tanulságosan összeállíttassék, vagy általában a népköltészet s ennek viszonya a műköltéshez, széptani vizsgálatnak vetessék alá. Ily szempontból indulva ki, nem véltem a t. Társaság figyelmét csekély vagy körén alul eső dologgal fárasztani, ha fejtegetésem tárgyául ezúttal a népdalt veszem, nem amint magánál a népnél, hanem íróinknál időről időre jelentkezik; egyszersmind nyomozni kísértem, mennyire használta fel a „köznépi dalokat” az irodalom, hogy ezek alapján, Kölcseyként, „valódi nemzeti poézist” - különösen nemzeti műdal-t, hozzon létre.

Alkalom erre az íróknak sohasem hiányzott. A nép, mely dalol ma, dalolt századok előtt is. Az irodalomtörténet gondosan feljegyzi a nyomokat: miszerint a magyar dal még elenyészett századokban is egyre hangzik vala. S örül, ha megtalálja, hogy a nagy hun királyt fátyolos szüzek dallal üdvözlötték, hogy asztalánál harci ének zendült, hogy Árpád s a vezérek korában, valamint később is a királyok alatt, fel-felhallik a népi ének a história csarnokában. Megragadja különösen, az alsó néposztályt illetőleg, ama följegyzést, mely Sz. Gellért életrajzában előfordul, miszerint egy asszony, kézi malomhajtás közben, magyar dallal űzte unalmát. Nem kicsinylem e feljegyzések érdemét, vajha több volna, s eme daloknak ne csupán híre, hanem szövegéből is jutott volna ránk valami; de viszont azt találnám különösnek, ha ellenkezőt jegyeztek volna fel krónikáink; ha lett volna kor, melyben a magyar népköltészet megszűnt zengeni. A Kisfaludy-Társaság gyűjteményében bizonyára több oly dal foglaltatik, mely századok óta él a magyar nép ajkán. Soknak régisége szembeötlő, részint ó divatú szabása, részint történelmi vonatkozások által. De legtöbbnek korát biztosan nem lehet meghatározni; s különösen a szerelmi dalokra nem tud az ember adatilag bizonyítani csak pár százados régiséget sem, miután nem volt, ki följegyezze. Annálfogva kedves felfödözés, amit ezennel megemlíteni méltónak tartok. A kolozsvári ref. főiskola könyvtárában egy 1671-ben kézzel összeírt versgyűjtemény van s ennek egyik lapján e dalocska:

Nem szoktam, nem szoktam
Kalitkában lakni,
De szoktam, de szoktam
Mezőben legelni.
Nem szoktam, nem szoktam
Vén asszonyhoz járni
De szoktam, de szoktam
Szép asszonyt csókolni.

Ime a magyar népdal kétszáz esztendő előtt! Olyan friss, mintha ma termett volna; az olvasónak szinte kedve jő eldalolni, mert lejtése, dallama egészen a mai, s formája éppoly teljes, mint mostani népdalainké. - Megvolt hát a népdal mindig a népnél; mert ha két század óta lényege így nem változott: bizonyosan még néhány századdal följebb is mehetnénk, s a népdalt lényegben hasonlónak találnók. Sőt minél feljebb megyünk a történetben, legalább a honszerző harcokig, annál több okunk van föltenni, hogy e neme a költészetnek mind tárgyaira gazdagabb, mind formáira változatosb volt. Hogy a történeti ének ama dicső hajdankorban nem lehetett száraz tények litániája, erről más alkalommal elmondtam véleményemet. (Szépirodalmi Figyelő, 1860. 1-3. sz.) Hogy a népdal is azon időben tárgyaira nézve dúsabb, többféle volt, a dolog természete hozza magával. A nép, az Árpád vezérek, első királyok népe szabad nemzet vala, csak kevesen és apránkint sűlyedtek szolgaságba: de még így is, a mozgalmas nemzeti, hadi élet vegyes házbeli királyaink alatt, később a hajdúvilág, a kuruc-labanc villongás, mely nemcsak szeme előtt folyt a népnek; hanem benne mozgott, benne lélegzett, hozzákötötte reményeit, vágyait, szerencséjét: bizonnyal nem csupán oly dalok nemzője volt, melyek tárgya a pásztori vagy földműves élet körén felül csak holmi zsiványkalandokhoz bírt volna emelkedni. Azt sem kell felednünk, hogy midőn ama régibb korban népdal forog szóban, semmi ok egyedül a köznépre szorítkozni. A harcias, vagyonos nemesség, az írástudatlan paraszt urak nem valának még kifejlődve annyira az eredeti naiv állapotból, hogy közöttök egyéb dal, mint a népies, kelendő lehetett volna. Egyfelől néhány írástudó, elszigetelt, irodalmi kísérletekkel; másfelől a nemzet egésze, erőteljes naiv állapotban, szabad ég alatt, a cselekvés mezején: ím ez a magyarság képe jóformán a mohácsi vészig, sőt némi módosítással még azután is. Ami az iskolán kívül, vagy ha tetszik, alul zeng, az mind népies: de ez utóbbi kiterjed aztán az egészre: bizony az ily népdal, tárgyaiban sem volt oly szűkkörű, mint a mai. Formái változatosságát pedig már maga a tárgy sokfélesége föltételezi. Az elbeszélő költemény másképp mozog, mint a dal. S a harci dal, az induló, a győzelmi ének szintén másképp, mint a szerelmes. Csak egy pillantás aránylag régi dalainkra meggyőz erről. Míg alig van ritmus a mai népdalban, melyet pár századdal előbb már föl ne találnánk: viszont több forma jön elő a régiségben, melyek ritmusa nem zeng már nekünk. Tinódi nagy választékú dallamai, bármennyire eredetiséget tegyünk is fel szerzőjükről, népáriákban kellett, hogy gyökerezzenek. S azon néhány melódia is, mely, úgy lehet, II. Józsefnél nem régibb korból maradt ránk, tanúsítja, hogy hangmenet és ritmus mennyire különböző és változatosb volt csak a múlt század végén is, mint napjainkban. E dallamoknak kétségkívül megfelelt a dal szövege, s a formák oly sokféleségét öltötte magára, mely a mai, öt-hat alaptételre szállítható népdalformáktól igen előnyösen különbözött.

Tárgy és forma tehát, mennyiben ez utóbbi a külsőre vonatkozik, minden valószínűség szerint nagyon váltoaztos volt a régi népdalban. Az a kérdés, vajon a belforma alkalmas volt-e arra, hogy az írott költészetnek a magyar műdal megteremtésében csírául, alapul, indulópontul szolgáljon. Erre nézve elegendő általában a népköltészetre vetnünk egy pillantást amint az nálunk s mindenütt e kerek földön nyilatkozik. Tudva van, hogy a nép sehol sem tanulja formáit; amint a költemény eszméje megfogant: vele terem egyszersmind a benső forma egész teljességében. Bizonyítja ezt mind az elbeszélő, mind a lantos nemben költeményeik talpraesettsége mindenütt, hol ilyesek találtatnak. E tekintetben a népek, nyelv- és égaljkülönbség nélkül, nagy szolidaritást mutatnak fel: bizonyság, hogy e formaérzék nem egy vagy más népfaj, hanem az összes emberiség tulajdona. A német ős eposz, a cseh králudvari kézirat, a szerb kisebb elbeszélések, az éjszaki ballada és spanyol románc, nálunk „Szilágyi és Hajmási” kalandja, meg a sokat emlegetett egypár balladás költemény, oly benső teljességet mutatnak az elbeszélés illető fajaiban, mellyel a műköltés csak versenyezhet, de sehol még túl nem haladta. Nincs különbség a lírában sem. Nagyon megfoghatom, ha egy oly költő is, ki a magyar dalt, éppen a benső idom tekintetében, oly magasra emelte, mint Petőfi, miképp többször hallám nyilatkozni, nagy részt od’adott volna költeméyneiből, csak hogy eredeti népdalaink szebbjeinek ő lehetne a szerzője. Valóban vigasztaló, hogy az igazi, gyökeres, organikus költészet iránti ösztön nincs szorítva sehol, semmi időben, egy-két kiváló egyéniségre, hanem az összes nép tömegében van letéve örök alapul, mellyel - mint földanyjával a hitrege óriása - csak érintkeznie kell a nemzeti műköltésnek, hogy mindannyiszor megifjodva, megújulva, gazdag erőben s egyszerű szépségben emelkedjék, lehányva magáról a ficamlott ízlés, romlott kor, mesterkélt világ ízetlenségeit.

De a tanultak költészete eleintén (s nálunk bizony jó darabig) kevéssé vala még tanult arra, hogy öntudattal a néppoézist vegye alapul; vagy sokkal tanultabbnak érzette magát, hogysem előkelő megvetéssel ne tekintsen azon költeményekre, melyek a nép nagy tömegében divatoztak. Nem óhatta ugyan, hogy itt-ott egy népies hang át ne zendüljön magasb igényű szerzeményeibe; de az csak olyan volt, mint midőn valaki művelt beszédet negélyez s pórias szólamokat vegyít belé, mert megszokta és nem tudja magát másképpen kifejezni. Természetes dolog, hogy az ily vegyület inkább véletlen, mint öntudatos, inkább kényszerű, mint szántszándékos, inkább a nyelvre, külsőre, részletekre, mint a szellemre, bensőre, egészre vonatkozó. Ez öntudatlan népiesség lengi által régibb írott költészetünket, anélkül, hogy akár elbeszélésben, mely árad, mint a víz, akár lírában, mely gyérebben tűnik elő, a néppoézis lényegének s benső formáinak valami hatását vennők észre az írástudók szerzeményein. Ez öntudatlan népiesség, egyszersmind naiv tudósság kora kezdődik legrégibb írott emlékeinken; majd a népi hang mindinkább fogyván, a tudós színezet erősbödvén, Tinódin, Balassán, Zrínyin, Gyöngyösin keresztül nyomozható egész Amadeig. Innen kezdve a XVIII. század folyamában némi öntudatos törekvés nyomait találjuk a magyar magasb dal megteremtésére, mely törekvés vagy önkényű választással, vagy talán inkább kényszerűségből a népdalt veszi alapul; és ez a nemzeti műdal létrejövésének megindult, de félbeszakadt folyama. Félbeszakítja ezt a múlt század vége felé az idegen dal műformáinak megkedvelése, melyek mellett, vagy inkább alatt, a népdal is talál mívelőkre, mint genre, de eleinte csupán játszi leereszkedéssel az írók részéről a néphez, később oly szándékkal, hogy a népdalt az idegen műdalhoz közelebb emeljék, pallérozzák, nemesítsék. Végre Petőfivel egy új törekvés indul meg: a magyar nemzeti dalt a népdal alapján fejteni tovább, felhasználni a csírát, melyből a nemzeti műpoézis legtermészetesebben hajthatja virágait. Eszerint vizsgálatom a magyar dal irodalmi történetében négy mozzanatot különböztet meg: 1. az öntudatlan népiesség korát; 2. a nemzeti dal megindult fejlődését; 3. a népdal, mint genre, irodalmi művelését; 4. a nemzeti műdalnak a népdal alapján kifejtésére irányzott törekvéseket.

 

1. Az öntudatlan népiesség kora

Költői irodalmunk első századaiból általában kevés lírai, még kevesebb oly versezet maradt ránk, mely határozottan a dalhoz, a világi dalhoz lenne számítható. A legrégibb verses emlékektől, mely a XV. vagy éppen XIV. századba vihetők vissza, le a XVII. század enyésztéig, ami lantos nembeli költeményt felmutat irodalmunk, annak tetemes része egyházi vagy legalább vallásos. Maga Balassa, Rimai, Beniczki sem mondhatók a dal művelőinek mai értelemben. Rövidebb világi verseik a leíró vagy tankörben forognak, s ha olykor a lelkesebb Balassa líráig hevül is, az amit lantja zenge, csak széles értelemben vehető dalnak, de nem látszik, hogy különösebben a dal belformája után törekednék. Énekelni ugyan lehetett, valószínű is, hogy bizonyos „ad notam” lebegett szerzőjük előtt; de akkor énekeltek sok mindent: az egyházban hosszú dogmai fejtegetést vagy bibliai történetet, a lakomáknál Tinódi-féle históriákat, anélkül, hogy amazok bensőképp az ének, ez utóbbiak a ballada vagy kisebb eposz formáira igényt tarottak volna. Ily módon Balassa versei is fölvehették a zenei külsőt, bár hiányzott bennök a dalszerűség, melyre nem csupán az kívántatik, hogy a szöveg sora megfelejen a zeneinek. Több azokban a leíró elem, részletezés, hosszabb a lélekzet, csekélyebb az összpontosítás, hogysem a dal megtűrhetné; s az egyéni sorsára, speciális körülményekre vonatkozó helyek nem engedik érzelmeit amaz általánosságra emelkedni, mely a dalt a sokaság ajkán meghonosítja. Eszerint bátran elmondhatjuk, hogy a dal mint költői forma nem létezett irodalmunkban - vagy legalább e létezés nyomai elég számú példányban ki nem mutathatók - egészen a XVII. század hanyatlásáig; akkor is nem a sajtóban, hanem egyes érző szívek kicsiny körre szánt és kézirati homályra kárhoztatott érintkezéseiben találjuk a dalt, mely saját formája után törekszik. Az ifjabb Balassa Bálint, Zichy Péter, Kazinczy András lesznek itt az úttörők, vagy az ismeretes kezdeményezők, előfutári Amadénak. Ami előttük, ilynemű kísérlet hozzánk eljutott, az oly szórványos vagy bizonytlan, hogy ezekre keveset építhetünk. Mindazonáltal megkísértem néhány vonással vázolni azt, mit öntudatlan népiesség-nek mondottam: ez időszak költészetében, s futólag ecsetelni - mert a tárgy egésze roppant terjedelmű - az eredeti népdal hatását az irodalomra. (...)

De bár így, mondhatni, összes költői irodalmunk felvette, mintegy öntudatlanul vagy ritmikai kényszerűségből a népdal versalakjait, semmitől sem volt távolabb, mint hogy akár elbeszélésben a népi kompozíció teljessége után törekedjék, akár lírában ellesse a dal benső formáját s vagy népiesen utánozza, vagy, ami sokkal fontosabb lett volna költészetünk fejlődésére, saját nemzeti dalt teremtsen, mely amabból emelkedjék ki. Elégnek tartá, ha szerzeményei külsőképpen beleférnek az akkoriban kelendő dalformákba, s ha mit ezen kívül bennök népiesnek mondhatni, az a nyelv, mely irodalmilag nem fejlődött volt még annyira, hogy ellehessen némely tősgyökeres népi szólamok nélkül. Forma és nyelv csakúgy jött, inkább öntudatlan, mint készakarva, inkább kénytelenségből, mint választással. E kettőn túl mindenki azon volt, hogy érvényesítse ami benne lakik, úgy, amint isten tudnia adta, imsereteit, tudománybeli jártasságát, szóval írjon, ahogy legjobban telik tőle, ki-ki az ismeretek azon határai közt, ameddig tudásköre terjed vala. Egy ily költőcsoport nem mondható népies-nek, sem a XVI-ik században, se elébb vagy utóbb; mert se arra nem elég naiv, hogy közvetlen a nép testéből való testnek, véréből való vérnek mondassék, s annyira nem művész (s korában ez természetes), hogy öntudattal a népköltés színvonalára tegye magát. Mindkét esetben áthozta volna irodalmunkba a népi formák benső teljességét, míg így csak külhéját adja a versidomokban, s a kompozíció majd semmi nyomát nem mutatja a néppel való érintkezésnek. Mert teljes meggyőződésem, hogy ha a népnek voltak mondái, történeti tárgyú költeményei, azok nem Tinódi módját követték az elbeszélésben, valamint az is, hogy a népdal sohasem kevésbé volt dalszerű, mint jelenleg. Mindebből semmi sem hatott fel az irodalomba, különösen a dal, úgy szólva, ismeretlen e korszak költői előtt, legalább a ránk jutott szerzeményekben; ami egy-két közelítő nyomot ismerek, azt ezennel röviden megérintem. (...)

*

E tanulmány tervvázlata a következő volt:

I. Előtörténet

a) A „Pannónia Megvételét” tárgyazó ének csak részben népies. Anonymus töredékei is. Alliteráció a formában.b) „Mátyás mostan” - a templomi énekhez húz. Alliteráció.c) Vitéz Oláh Gerő dala. - A Török renegát. - Az adhortatio mulierum: - népdali tekintetben. Szóval a névtelen, ez időbe tehető líra. - Mohácsi dal. - Kuruc dal. - Kádárének, halotti búcsúztató modorban.d) Tinódi, Balassa, Beniczky, Molnár Albert, Zrínyi. Szóval: az írók a XVI. és XVII. században.

II. Átmenet

A XVIII. század írói. Amade, Faludy. - Ányosnál a népdal hangja. - Horváth Ádám: a magyar dal fejlődése, mely közép a népdal és idegen hangú líra közt. - Névtelenektől is. - Csokonainál a dal és a paraszt dal (objektíve), öntudatosság. Kazinczy objektív népdalai.

III. Új éra

Egészen öntudatos népdal-költészet. Kisfaludy Sándor, Vörösmarty, Czuczor. - (Az idegen elem.) - Petőfi. Azóta hanyatlása az objektív népdalnak.

*

Első időszak. Öntudatlan, nyelvkénytelenségből s általános dalösztönből vegyül népi elem, népi hang, a magasabban tartani szándékolt költeménybe. Amadeig.

Második időszak. A dal formáját keresi az író, az idegen példa vagy nagyon idegen neki, vagy nem képes mozogni benne, s a népdalhoz hajlik, fél akaratlanul, fél öntudattal. S ebből:

Harmadik időszak. Bizonyos műveltebb faja az iskolások dalának keletkezik, mely a sajátképi népdaltól elüt. Amade. - Ányos. - Költők kivételesen leereszkednek a népdalhoz.

Költők a népdalt objektíve, mint genre-t kezdik művelni - a népet magukhoz s a költészet felé, emelni akarják.

Negyedik időszak. A költő, leereszkedés és fölemelés nélkül, az igazi népdalok hasonlatára akar népdalt szerezni.

*

Tehát:

1. A nép-elem mint önkénytelen vegyülék.2. A nép-elem mint a dalformához nélkülözhetetlen segédeszköz. A nemzeti dalforma alakulásának kezdete.3. A népdal tárgyiasan, mint kuriózum - melyhez a költő leszáll.4. A népdal tárgyiasan, mint genre, melyet emelni kell.5. A népdal, tárgyiasan - néha alanyiság maszkjául is - tisztán, mint műforma.Hanyatlás: se népdal, se műdal.

(é. n.)

 

 

forrás: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/magynepd.htm

 


Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

 

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu