– Egy nemrégiben indult női magazin önt is arcának választotta. Miért tartotta fontosnak elvállalni a felkérést?
– Sose csináltam még ilyet, izgatott a feladat. Az újság francia kiadását már ismertem. Tudtam, hogy fontos humanista kérdéseket vet fel, amilyeneket kevés női lap. A divatot nem követem, viszont fontosnak tartom az olyan témákat, mint a társadalmi felelősségvállalás, az esélyegyenlőség.

Tükörpaloták

– A kampány szlogenje: „Íme, a nő!". Ön szerint milyennek kell lennie a nőnek?
– Elsősorban nemcsak nőnek, hanem az önismeret útját járó embernek, aki ezáltal egyre többet tud adni másoknak. Női testben létező léleknek.

– Esélyegyenlőségi nagykövetnek választották az idén. Ez mivel jár?
– Talán azért is kaptam ezt a címet, mert kellett egy arc, aki erről beszél. Nincsenek misztikus, emberjobbító szándékaim. Az esélyegyenlőség szerintem önismeret, szeretet és figyelem. Nekünk kell megtalálni a saját esélyeinket – ezek pedig sosem egyenlők. Úgy kellene élni, hogy a sejtjeinkből is áradjon a szeretet, mert tükörpalotákban létezünk: azt látjuk, amik mi vagyunk.

Kíváncsiság, férfiak

– Higgadt, bölcs életszemlélete van. Merítkezik valamilyen tanításból, vagy önből fakad mindez?
– A karakterem nem engedné meg, hogy nyugodt és bölcs legyek. Szélsőséges vagyok, és ezt meg kellett tanulnom kordában tartani. A kreatív valóságteremtés nevű tréningen sok olyan gyakorlatot végzek, ami segítségemre van. Akár abban, hogy hogyan vezetek csapatot, akár abban, hogy hogyan tudok továbblépni, ha hibáztam, vagy ha gyenge vagyok.

Palya Bea: Szerettem, hogy anyukám elkezdett ö-vel beszélni. Fotó: Segesvári Csaba

– Élt és dolgozott már Franciaországban, Hollandiában. Mi segíti az útját, hogy helyt tudjon állni egy teljesen új környezetben?
– Nem mindig voltam érett, mikor ezeken a helyeken jártam. Egy-két rossz lépést is tettem, de tanultam belőlük. Mindig vezetett a kíváncsiság, és persze a zenetanulás. Bevallom: a férfiak is.

– Makón született. Milyen élményei vannak a környékről?
– Egy évig laktunk itt. Anyukám magyarcsanádi, a testvérei máig itt élnek. Amikor jöttünk, nagymamám kitárta a karját, és valamiféle táncos hangsúllyal azt mondta: „drága lánya mamának". Szerettem még, hogy anyukám elkezdett ö-vel beszélni.

Érnie kell még

– Parasztcsaládban nőtt fel, földet műveltek. Mostani élete már messze nem hasonlít arra az életformára.
– Nem akarok tündérmeséket kelteni. A szüleim tsz-ben dolgoztak, de közel állt hozzájuk a paraszti mentalitás. Mára remek nagyszülők.

– A klasszikus családmodell ön előtt is perspektíva?
– Olyan anyukának képzelem inkább magam, aki jön-megy, énekel, és kezdetben a gyereke vele tart. Aztán ha kell, ott leszek mellette, de igyekszem őt önálló életre nevelni. Nem lesz belőlem hagyományos anyuka. Szeretnék csinos és tetsző nő maradni, a munkámat sem akarnám feladni. Érnem kell még ehhez.

 

Valahogy úgy van minálunk, hogy a csodálatos hangú népdalénekesek csak hosszabb idő elteltével válnak országosan ismertté, jobb esetben az egész világon felfigyelnek rájuk. Palya Bea sorsa kicsit Sebestyén Mártáéhoz hasonló: attól kezdve, hogy először lépett fel énekesként ugyanolyan káprázatosan énekel, mint évekkel később, amikor erre a tényre jól megérdemelt sikerei és a sajtó híradásainak köszönhetően sokan rádöbbentek. A most harminc esztendős Palya Beát a világon egyre több helyen ismerik el, gyakran hívják fellépésekre, egymás után kapja a lemezajánlatokat. Amikor felmerült az interjú lehetősége, elhatároztuk, hogy formabontóak leszünk, így született meg az alábbi, címszavakra épülő írás.

 

Palya Bea népdalénekesnő vallomásai

Korhatár október
A Korhatár c. havilap októberi számában megjelent cikk teljes változata.
Szerző: Borzák Tibor

 

Hírnév
„Az ember csak teszi a dolgát, aztán valami kapcsán egyszercsak híres embert csinálnak belőle. Figyelemfelkeltő mondatokat gyártanak róla, az egész ország csócsálja a legendákat. Rosszabb esetben. Jobb esetben – amilyennek az én pályámat is gondolom –, a hírnév semmit nem változtat a lényegi dolgokon. Még akkor sem, ha az ismertség következtében több meghívást, több tiszteletet kapok. Ez persze jól esik. De az én szívemet nem ez edzi igazán. Nem is tudom, mit kezdenék az olyan szituációkkal, amikor a bemutatkozásnál azt mondanák: `Jaj, te vagy a Palya Bea!` Én minden helyzetben, mondjuk egy kávézóban baráti körben vagy reggelre kelve álmosan is ugyanaz az ember vagyok, mint a színpadi ragyogásban vagy újságban szereplő csinos fotóalanyként. Nem tudnám magam meghazudtolni, mert aki énekel, amit énekel és ahogyan énekel, az nem hazudik. Csak mellékesen teszem hozzá: az én műfajom, a népzene nem annyira populáris, mint például a rockzene. Furcsán működik a világ: manapság a személyiség értékét az egy hétre jutó médiaszereplések számában mérik. Na, igen, mondom ezt egy újságcikkben…”

Alkotás
„Vannak magányos időszakok az életemben. Az alkotás szent órái. Amint egyik szentség sem, így ez sem mindig könnyű. Ezt viszonylag későn tanultam meg. Az általam választottt zenében nincsenek egyezményes, szigorú kódok, melyeket vakon követhetnék. Sok idő megy el babrálással, fölösleges pepecseléssel, mialatt végig egy témát, dallamot vagy szöveget forgatok a fejemben. Ezek látszólag tétlen órák, aztán egyszer csak össze áll az egész, a fene se tudja, hogyan. Bebizonyosodik, hogy az eredménytelennek hitt alkotófolyamat valójában hasznos munka volt. Izgalmas kihívás, nemes feladat.”

Nők a pályán
„Szerintem minden nőnek meg kell járnia a maga útját, amíg rájön a titkaira, és megismerni az erejét. Persze a férfiak is így lehetnek ezzel! De az, hogy milyen emberré válunk, nem attól függ, hogy férfiak vagy nők vagyunk-e. Hogy hol tartok az utamon? Az utóbbi néhány évben jó irányba fordult az életem, minden tekintetben összeállnak a dolgaim. Igaz, sokat is teszek érte. A családalapítás és a gyerekvállalás még távoli jövő, bár nem irreálisan távoli. Addig lemezeket hozok a világra… Néha lemondással is jár ez a pálya. Lehet, hogy rövidtávon veszteségnek látszik, de a sok kicsi nem viszonylag hamar eljuttat a nagy igenhez, saját előrehaladásomhoz. Ez nem könnyű, edzeni kell hozzá. Nekem egyelőre nincs más dolgom, minthogy egyre jobban énekeljek a lehető legjobb feltételek mellett. És, hogy egyre jobb és őszintébb ember legyek. Ez a két kérdés talán nem is válik el egymástól. Elengedhetetlennek tartom a rendszeres tanulást, a folyamatos megújulásra való hajlandóságot. Úgy érzem, most újabb fordulópont következik az életemben. Ezt minden bizonnyal a készülő lemezem hozza meg. Annyit elárulhatok, hogy Franciaországban jelenik meg, és remek, kreatív zenészekkel dolgozom, rengeteg ötletet, hitet kapok tőlük. Szeretném, ha leírnád a Palya Bea Quintet tagjainak nevét: Szokolay Dongó Balázs (fúvósok), Novák Csaba (nagybőgő), Lukács Miklós (cimbalom) és Dés András (ütősök). Gryllus Samu zeneszerzőt sem hagynám ki, akivel a Psyché című lemezem készült.”

Utazás
„A külföldi utazások mindig új színt hoznak az amúgy is színes életembe. Imádok olyan helyekre menni, ahol még nem voltam. Amikor befejeztük a Psyché felvételeit, szükségét éreztem, hogy elbújjak a világ elől. Mexikóig meg sem álltam. Egy hónapot töltöttem ott, csodálatos volt. Kikapcsoltam a telefonom, élveztem a szabadságot, a tenger közelségét. Az állandóan nyüzsgő európai nagyvárost, Barcelonát is a szívembe zártam, különösen `irigylem` a tengerpartját. Minden reggel úszkáltam a kristálytiszta vízben, kiültem a parti sziklákra, dudorásztam és meditáltam. Lenyűgöztek a különleges növények, az ízletes gyümölcsök, a kedves állatok.”

Micsoda véletlen!
„Egy finnországi turné alkalmával egy fiatal lány szállásolt el. Az ismerkedés első perceiben tört angolsággal társalogtunk. Szokványos kérdések, szokványos válaszok. Minden olyan színtelennek tűnt. Megkérdeztem tőle, járt-e már valaki Magyarországon a családjából. Erre elővett egy fényképalbumot, a benne lévő képeket Budapesten készítette. Nézegettem: Mátyás templom, Parlament, Lánchíd. Közben eljutottunk a családi témákhoz. Meséltam a bátyámról… s ekkor az egyik fotón, a Bazilika lépcsőjén meglátok két figurát: a bátyámat és a barátnőjét! Először persze azt hitte, hogy viccelek, aztán a nagy felfedezésre ittunk egy pohár bort. De ezzel még nem ért véget a meglepetések sora: a lánynak aznap volt a születésnapja.”

Állatok
„Gyerekkoromban mély barátságban voltam az állatokkal, és most, ennyi idősen újra elmondhatom ezt. Miközben imádom a lüktető európai nagyvárosokat, első helyen Budapestet, majd Párizst, Amszterdamot, egyre inkább fontosnak érzem a civilizált `emberszint` alatt húzódó állat- és növényvilágot, annak megérintését. Mindenhol szívesen futok, legyen az a Margitsziget, a Central Park vagy a Butte de Chaumon. És előbb-utóbb mindenhol találok egy kedves kis állatot: egy cicát, egy mókust, egy feketerigót. Legutóbb a Margitszigeten egy macska családot figyeltem meg. A mamának jó nagy hasa volt, alig vártam, hogy megszülessenek a kölykei. Egyszer csak látom ám: hat kisgombóc nyivákol az anyukájuk oldalán. Életüket épp a futópálya közelében élték, mindig megálltam, és figyeltem őket. Akár órákig elnéztem volna, ahogy az anyacica – az a gyönyörű, kecses csoda – a külvilággal elhihette, hogy pihen, miközben minden idegszálával hat kölykét figyelte; majd hirtelen egyiket nyelvével gondosan végignyalogatta, míg a másikat, mellsőlábával a nyakát átölelve gyengéden szoptatta. Ez maga az élet! De az élet nagyon hamar véget érhet… Az ártatlan, édes énekesmadarakat, a feketerigókat sokszor rajtakapom, amint kegyetlenül elbánnak egy-egy gilisztával. Szegény giliszta az összes gyűrűjét mozgatva próbál menekülni, hosszú vonaglással küzd az életéért, de a rigó nagyhirtelen bekapja – és már vége is egy életnek.”

Énekszó
„Különös csodának tartom, ahogy az állatok éneklés közben körémgyűlnek. Úgy látszik, a zene képes egy varázslatos teret létrehozni, ami megmagyarázhatatlanul vonzó és biztonságos, és nemcsak az emberek, hanem az állatok is jól érzik magukat a körön belül. Nemrég a New York-i Central Pakban egy mókuska figyelte az énekemet, másfél méter lehetett köztünk. Barcelonában egy fekete cica hallgatta a kaval-gyakorlásomat (Kaval: bolgár furulyaféleség – A szerk.) egy közeli árnyékos szilán ücsörögve, pár lépésnyire tőlem. Kirgiziában egy nyuszi bújt meg a bokor alatt percekig, miközben mellette énekeltem.”

Barátaim
„Néha bizony nehéz az emberekhez visszatalálni. De azért azt is nagyon szeretem. Barátaim, a belső kör, éljenek a világ bármely pontján, amikor kell, ott vagyunk egymásnak. Leginkább telefonon vagy e-mailben `beszélgetünk`, de mindig ott folytatjuk, ahol hónapokkal, hetekkel azelőtt abbahagytuk.”

 

---

 

Palya-pálya
Hatéves volt, amikor szülőfaluja, a Galga-menti Bag messzeföldön híres Muharay együttesébe elvitte az édesanyja. Az áldott tehetség táncolt és énekelt – azt tette, ami vérében van, ami örömet okoz neki. Aztán tizennégy évesen felkerült Budapestre, a Bartók táncegyüttesbe. Elvégezte az ELTE néprajz szakát. Több zenekarban énekelt, először a Zurgó együttessel, később Sebő Ferivel. Egyre inkább a világzene felé fordult az érdeklődése, a Folkestra nevű zenekarral emlékezetes három évet töltött együtt.
Bea azt mondja, sosincs megállás, folyamatosan tanulni kell. Így az erdélyi, a moldvai csángó dalok mellé felsorakoztak a bolgár, a török, a perzsa énekek is, sőt Párizsban tradícionális indiai dalokat énekelt. Palya Bea világjárása során 2004-ben eljutott az athéni olimpiára, ahol a megnyitó kulturális fesztiválján magyarul énekelt. Itt Manos Hadjidakis görög zeneszerző műveit adták elő a meghívott művészek, mindenki a saját anyanyelvén. A dolog pikantériája: a mi csodás hangú lányunkra egy belgiumi szereplésén figyeltek fel a szervezők, akik azonnal beválasztották a világ tizenkét énekeséből álló csapatba.