Ők pironkodva vallották be, hogy nemhogy népdalt, de még csak egy magyar nótát sem ismernek, és ezen változtatva kezdtek ismerkedni zenei gyökereinkkel. Először Duna menti népdalokat énekeltek, majd amikor jött a Repülj páva verseny, ők is indultak. Énekes-gitáros duójuk ugyan kiesett, de Halmos Béla egyedül énekelt, gitárral kísért magyar népdalait jutalmazták.

Innen már egymást követték az események. Amint megismerkedtek az eredeti népzenével, felhagytak a népdalok gitárkíséretével. A Sebő-Halmos duó után megalapították a Sebő együttest, gyűjtőmunkába fogtak, 1972-ben táncházat alapítottak, elhivatottságukhoz követők is csatlakoztak, így az utókor ma nekik köszönheti, hogy a hazai táncházmozgalomhoz akkor letették az alapokat.

Bár diplomás városépítő tervezőmérnök, Halmos Béla a kulturális élet szinte minden területén tevékenykedett. Adatközlő népművészektől elsőként sajátította el a népi hegedülés játékmódját, hegedűtanárként, tanfolyamok vezetőjeként több száz muzsikust tanított itthon és szerte a világban. Aktívan közreműködött a hazai zeneiskolai népzeneoktatás megszervezésében, és népzenei szakértőként a televíziók népzenei műsoraiban is dolgozik. 1987-ben a zenetudományok kandidátusa lett, 1992-ig az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa volt. Létrehozta a Táncház Archívumot, melynek vezetőjeként dolgozik a Hagyományok Házában. Munkásságáért több díjjal is elismerték.

• 1972-ben - amikor talán még a hatalmakkal is kellett viaskodni a táncházmozgalom elindításáért - gondolta volna, hogy a fennállás 40. évfordulóját ünnepelni fogjuk?

• Nem gondoltam, de akkoriban nem is a hatalmakkal való viaskodással voltam elfoglalva. Sokkal inkább viaskodtam azzal, hogy hogyan kell népzenét játszani, mert azt nem tanultam itt Gyulán a zeneiskolában. Klasszikus zenét igen, ami nagyon jó volt, de ha mi a hatalom véleményével lettünk volna elfoglalva, akkor nem tanultam volna meg népzenét játszani, ami nekem akkor fontosabb volt.

• Annyira, hogy 1979-ben ki is szállt a Sebő együttesből, hogy elmenjen népzenét gyűjteni.

• Az egy hosszú, összetett folyamat része volt, ami nagyon sok sávon folyt. Nem úgy szálltam ki, hogy harag lett volna köztünk, egyszerűen csak megérett bennem valami a változásra. Egy 4-5 emberből álló kamaraegyüttesben tíz év kritikus idő, túl intenzív az együttlét, ami nekem akkorra sok lett. Változtam, és akkor engem jobban érdekelt a népzenekutatás, mint azok a verses énekek, amiket Feriékkel játszottunk. Lazább együttműködésben nem tudtunk megegyezni, ezért inkább visszamentem építésznek, mert akkorra már volt két gyerekem, fontos volt a családot eltartani. Az ember életének korszakai vannak, mindegyik elkezdődik, majd lezárul. Az akkori váltásom egy teljesen tudatos döntés eredménye volt, amit egy éven keresztül készültem meghozni. Visszamentem építésznek, közben elvégeztem a népzenetudományit, hogy a népzenekutatással hivatalosan is tudjak foglalkozni.

• Egy széki vonósbanda anyagát feldolgozva készítette el első zenekari monográfiáját, amivel 1987-ben a zenetudományok kandidátusa fokozatát szerezte meg. 1992-ig az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként dolgozott, ezek is a tudatos döntések eredményének tűnnek.

• Az ember nem tudja pontosan, hogy mit akar, meg hogy az milyen hosszú távú dolog lesz, de azt elég pontosan kell tudni, hogy mit nem akarunk. Azt a hazugság világot, amiben éltünk, azt sem akartuk akkor. Bennünket érdekelt valami, foglalkozni kezdtünk vele, az emberek jó szemmel nézték, az pedig, hogy a főnökség meg a káderek mit szóltak hozzá, már az ő gondjuk volt. Nekem az a széki gyűjtés kb. 30 000 forintomba került, egy havi fizetés meg volt akkor 3000. Vagyis ennek áldozati része is rendesen volt.

• Mitől volt mégis ennyire elszánt?

• Erre egy nagyon egyszerű kulináris hasonlatot szoktam mondani. Aki evett a nagyanyám töltött káposztájából - aki mesterszakács volt és 28 évig vezetett vendéglőt a Kálvin utcában - azt többé már nem lehet átverni töltött káposztának nevezett akármivel. Ha te valami igazit megismertél, onnantól kezdve nincs mese, ha csak meg nem ölnek vagy meg nem bolondulsz. Tehát belekóstoltam az igazi, valódi népzenébe, és az hozta magával a többit. Főleg úgy, hogy minden lépés helyességét visszaigazolta az emberek hálás tekintete. Mi eredetileg nem is gondoltuk, hogy ebből bármi lesz, nem is akartunk ezzel tudatosan foglalkozni, hiszen Sebővel mindketten építészmérnökök vagyunk, de érdekelni kezdett, játszottunk, és már rögtön ott voltak a társak - a Muzsikástól kezdve mindenkit felsorolhatnék -, ami azóta is töretlenül folytatódik. Mi játszunk, az emberek akarják, ragyog a szemük, ez pedig viszi előre az embert.

• Csakugyan ezekért a visszajelzésekért érdemes.

• A karrierek csak a dolgok folyamatában érthetők meg. Miniszterelnök sem úgy lesz valakiből, hogy otthon ülve elhatározza, hanem a többiek tolják előre. Nálunk is ugyanez a folyamat zajlott le, engem is toltak előre, mert én tudtam annyira hegedülni. De én ezt nem terveztem előre. Minden normális ember boldog és sikeres életet akar élni.

• Amikor Bartókék jártak népzenét gyűjteni, meg voltak győződve arról, hogy az utolsó pillanatban teszik. Amikor ön járt, mi volt a tapasztalata?

• Ennek a válasznak két oldala van. Az egyik az, hogy minden korban azt érezzük, hogy a megőrzés az előző generáció dolga lett volna, és hogy az értékek el fognak veszni. A másik, hogy a Gutemberg-galaxist felváltotta a computer-galaxis, tehát itt most a tudás átadásnak és a rögzítésnek olyan lehetőségei nyíltak meg, ami korábban soha nem volt. Tényleg eltűnnek ezek a dolgok, és ha a népzenéről beszélünk, akkor ott maga a nép tűnt el. Mert nép nincs, Tesco-látogatók vannak. Parasztság sincs. Ha mégis, akkor már az is bele van őrülve ebbe a számítógépes világba. Nincsenek azok a közösségek, amik a népzenét termelték. Annak a korszaknak vége van.

• Ugyanakkor a népzene ma is nagyon élénk, főleg a nagyvárosokban működnek táncházak és sok popzenész is nyúl ebbe az irányba.

• Ez ennek a 40 év munkának az eredménye. Sok minden múlt magán az anyagon, a népzenén, mert az nagyon jó minőségű, önmagában véve is érték. Nagyon gazdag a mi örökségünk. Emellett a tudományos kutatás is világszínvonalú, nagyon jó és sokat emlegetett szakemberek álltak mögöttünk, és nagyon sokat jelentett az is, hogy rögtön az elején, amikor ez érdekelni kezdett bennünket, máris a helyes útra lettünk terelve és nem pazaroltuk az időt. Bennünket a széki zene érdekelt, rögtön eljutottunk Martin György néptánc kutatóhoz, ő Kallós Zoltánhoz, Sárosi Bálinthoz, Vikár Lászlóhoz irányított, akik kiküldtek bennünket székre, ahol pontosan tudtuk, kiket érdemes a falvakban felkeresni, hogy megtanuljuk az eredeti magyar népzenét, táncot. Vagyis egyből oda mentünk, ahova kell. A legrövidebben eljutni a helyes szakemberhez, ez a boldogulás titka. Mindig jó tanácsot kaptunk, ami szakmai, erkölcsi és emberi értelemben is így volt.

• Ennek egyik eredményeként múlt évben az UNESCO a táncházmódszert felvette a Szellemi kulturális világörökség listára, mint a hagyományok megőrzésének egyik példamutató és adoptálható módszerét, amit a szlovákok már alkalmaznak is.

• Emögött nagyon kemény munka van, mert előttünk nem volt kikövezett út. De nem olyan rossz,  ha az ember megtanul zenélni és értékkel tud szórakozni, ami ráadásul nem is csak egy rétegé – sokáig ez volt a vád ellenünk -, hiszen ma már százezrek foglalkoznak vele. A mi népzenei szeretetünk öröklődik, mint ahogy az korábban is zajlott: amit az apa csinált, azt csinálta a gyerek is, mindegy volt, hogy paraszt, orvos vagy zenész. Ilyen most már nincs, mert felgyorsult és szétesett minden. A faluközösségek és a nagyobb népcsoportok egyaránt. Ma már a generációk sem élnek együtt, nincs nagyszülő-unoka kapcsolat, ma szingli élet van. Mi nem így működünk. Nálunk a táncházban - tág értelemben - ott vannak a nagyszülők, a szülők, mindenki. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy ide születtem, van közöm a hazai táncházhoz, és hogy ez 40 éve jól bevált.

forrás: Gyulai Hirlap

http://www.gyulaihirlap.hu/index.fcgi?rx=&item=&akadaly=&nyelv=hu&menuparam_8=8408