Sárosi Bálint (Csíkrákos, 1925. január 1.) Széchenyi-díjas magyar népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Zenei Alkotóművészeti Osztályának rendes tagja.

Felsőfokú tanulmányokat a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatott magyar-román szakon, oklevelet szerzett és doktorált 1948-ban. A budapesti Zeneakadémián zenetudományi szakon 1956-ban, zeneszerzés szakon 1958-ban szerzett oklevelet. 1958-tól az MTA Zenetudományi Intézet Népzenekutató Csoportjának munkatársa, 1968 és 1974 között főmunkatársa. 1974 és 1988 között a hangszeres népzenei osztályt vezette. Ebben az időszakban a teljes magyar nyelvterületen, illetve számos országban végzett népzenegyűjtést. 1966-ban védte meg a zenetudományok kandidátusi, 1990-ben akadémiai doktori értekezését. 2004-ben választották a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává. Emellett 1985--1986-ban az Innsbrucki Egyetem, 1989--1990-ben, illetve 1994-ben a Göttingeni Egyetem vendégprofesszora volt. Országos ismertségre az 1969-ben indított népzenei rádióműsora tette, amelynek adása 1988-ig tartott. 1991-ben címzetes egyetemi tanárrá avatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem. 1978 és 1991 között a Hagyományos Zene Nemzetközi Tanácsa intézőbizottságának tagja volt. A magyar népi hangszerek tanulmányozásával, a hangszeres népzenével, a cigányzenészek szerepének kutatásával és az afrikai zenével foglalkozik. Magyar és külföldi szaklapokban számos tanulmánya jelent meg e témakörökből.

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából Kié a cigányzene? című előadásában hangsúlyozta: „A vitát, amit Lisztnek a cigányokról és a cigányzenészekről írt nagyhatású könyve okozott, rég lezártnak tekinthetjük. A könyv vitatott megállapításai mégis máig kísértenek, ─ majd így összegezte véleményét: ─ A magyarok zenéje természetesen a cigányoké is. Azoké a cigányoké, akiknek néhány évszázadon át tartó magyarosodás után elég okuk és joguk van magukat teljes értékű magyarnak vagy annak is tekinteni."